A nyolcadik…

2016-ban kezdtük, most nyolcadszor tartottunk LélekFÓTozó Napot. Kérdezhetnek a rendezvény furcsa címéről: A sorozat a fóti gyermekközpontból indult.

Később a nevet nem változtattuk meg, „márkává” vált, de kifejezőnek is tartjuk. Ránk is hat az esemény: mi, a közreműködők lehetőséget kapunk, hogy az itt-ott foszladozó, helyenként elvásott lelkünket kifoltozzuk, közösen együtt, amikor kíméletlen helyzetbe szorult gyerekeknek rendezünk vidám karnevált.

Idén az eseményt a Magyarországi Evangélikus Egyház igazgatósági épülettömbjében és valóban a farsangi időszakban tartottuk, az egyház diakóniai szolgálatával közreműködve. Az egész napos „gyerekbolondító” műsor-forgatagban most is közel száz kis vendégünk és a kísérőik élvezték a nekik szóló kedveskedést. Az idei rendezvényünket az az ország minden tájáról érkező, nevelőszülőknél elhelyezett ovis- és kisiskolás gyerekekre hangoltuk, ám velük együtt ismét voltak ifjú vendégeink akik a hazájuktól voltak kénytelenek elszakadni, otthonaikból elmenekülni.

A támogatók és közreműködők minden igyekezete arra összpontosult, hogy önfeledt mosoly üljön az arcokra. Ritkán adódó lehetőségeket, varázslatos, feledhetetlen élményeket, felhősebb napokon is visszaidézhető örömöt adunk át ilyenkor. A féktelen kavalkádban felsorolhatatlanul sok kaland várt a gyerekekre. Színi előadások, akrobaták, bohócok, zene és táncműsorok szórakoztatták őket, kézműves foglalkozásokon alkothattak, míves dekorációkat készíthettek mézeskalácsra, rajzolhattak, festhettek, zsinórfonatokat készíthettek ügyességi játékokban jeleskedhettek. A lányokat hajkölteményeket készítő fodrászok várták, művészi arcfestést is kérhettek. Gyomor sem kordulhatott. Palacsintával, sütikkel, egészséges, friss gyümölcsökkel is, temérdek finom csemegével kényeztettük a vendégeinket, éhesen senki sem maradt. Az egyik sláger, mint mindig, az igazi faszéntűzhelyen sütött kürtőskalács volt.

A rendezvény jó híre messzire hangzik, mert a kivételesen jó időjárásról is gondoskodott valaki a megszokottnál zordabb télutóban.

Az esemény a kicsik szórakoztatása mellett arra hívja fel a figyelmet, hogy hazánkban megközelítőleg 23 ezer olyan gyermek él, akiknek nem adatott meg, hogy saját családjában, vér szerinti szüleik, testvéreik és rokonaik között nevelkedjenek. Ezt pótolni ugyan nem tudja ez a néhány óra, de a gyerekek olyan közösségi élménynek, egy olyan varázslatnak válnak részesévé, amely biztos, hogy életre szóló emlékként marad meg számukra.

A Billerbeck Budapest Kft. szervezésében, a felkért gazdálkodók mellett civil és egyházi közösségek és sok-sok magánszemély személyes közreműködéssel hozza össze ezt a varázslatos parádét 2016. óta, hagyományt teremtve és követve. Ezzel a programmal valódi értékkel járulhatunk hozzá a környezetünkben élők mindennapjaihoz. Felfogásunk szerint ugyanis az eredményes gazdálkodás az haszonnal járó, az eredményes élet pedig hasznos. Tehát a nyereséges üzletvitel az nem módja, hanem eszköze az életünk teljességének.

A fáradt közreműködők a zsúr végén mindig azt kérdezik egymástól, hogy ugye jövőre is jövünk?
Nagyon sok őszinte köszönetet kaptunk, amit itt is tolmácsolunk a közreműködők felé.

További képeket itt is megtekinthetsz az eseményről