Kezdetben az emberek azzal takaróztak éjszaka, amit a természetben találtak, vagyis levelekkel, szalmával és állatbőrökkel próbálták megtartani testük melegét, amelyeket később gyapjútakarókra cseréltek.
A 18. században az angol-ír származású Thomas Nugent Németország különböző területein utazgatott, tapasztalatait levél formában publikálták, melyek egy képzeletbeli barátjához szóltak. A század közepe fele Vesztfáliában (Németország nyugati részén elhelyezkedő tartomány, fővárosa Düsseldorf) járt, ahol meglepve tapasztalta, hogy az ott élő emberek nem a megszokott ágyneművel, hanem tollal töltött téglalap alakú felső párnával takaróztak és maguk alá is egy hasonlót helyeztek.
Az évek során egyre elterjedtebbé váltak a toll/pehelypaplanok, valamint rangi jelentősége is volt, hogy ki melyiket használja. Ugyanis a tollal töltött dunyha a szegényebb emberekre, míg a pehelypaplan a módosabbakra volt jellemző. A mai napig számtalan ember takarózik velük, így elkészítésük igazi mesterséggé vált, technikája apáról fiúra szállt az évek folyamán.
De hogyan is készítették a pehely/toll paplanokat?
A mesterek először hosszanti varrásokat készítettek, gondosan ügyelve arra, hogy a varrás alá ne kerüljön pehely vagy toll, mert elvághatták a cérnát. A kockákba helyezett pelyhet pontosan kimérték, így egyenletesen tudták elosztani a töltőanyagot a paplanban. A minőségi libatollat 70-80℃-ra melegített gőztisztítóban szabadították meg a zsíroktól és szennyeződésektől, a becsomósodott tollat egy gép villázta fel, a meleg levegő hatására pedig az apró tollak, pelyhek szétnyíltak. Az összetört, használhatatlan tollat a tisztítógép egy rostélyon gyűjtötte össze, az alul egybegyűlt finom port pedig tovább értékesítették a lőszergyáraknak.
A jó minőségű pihékből készített pehelypaplan ma is igazi kincsnek számít, annak ellenére, hogy csak nem régóta mindennapi tartozéka ágyainknak. Tekintse meg Billerbeck pehely/toll paplanjainkat, hiszen ki ne szeretné a pihe-puha ágyneműket!
