Ragály pánik kellemetlen hatásai

Ejnye. A ragály-pánikban elfelejtettünk figyelni arra, amit az utóbbi időben végre elkezdünk komolyan venni. Hogy ne tegyük alkalmatlanná az életre a környezetet, amit az unokáinktól kaptunk kölcsön.

Az „otthonmaradással” újfajta szokásokat neveltünk ki, változtak az igényeink, a fogyasztásunk is.
Most pedig (ön~)ostorzás: Szomorúan kell újra és újra felfedeznünk, hogy egy kiélezett helyzetben rendre eláruljuk az elveinket és a mértéktartásunkat. Feladtuk még azt a csekély „divatból” kialakult tudatosságot is, ami arra irányított, hogy kevesebb szemetet termeljünk, vagy hogy az újrahasznosított terméket részesítsük előnyben. Lám, a kényelmünkről akár veszélyhelyzetben sem mondunk le önként.

A sajátunk az fontos, de az Anyatermészet egészsége elveszíti a jelentőségét?
Jelenleg a legfőbb érdek a mi „egészségünk védelme”, csak ez számít. Ehhez megszerezzük a védelmet nyújtó egyszer használatos eszközöket, mint a gumi kesztyű, orvosi maszk, fertőtlenítőnek mondott folyadékok eldobható flakonokban, nedves törlőkendők, zacskók, műanyag csomagolások. Ezekből az utóbbi időben hatalmas mennyiséget fogyasztunk, radikálisan sokkal többet, mint korábban. Így évtizedekkel visszavetjük a szemetelés felszámolásában elért eredményeinket a korlátozások előtti időkhöz képest.

Nézzünk egy érdekes példát:
A korlátozásokkal a vendéglátóhelyek kerültek a nagyon nehéz helyzetbe így lehetőségeket mérlegelve kreatívan igyekeznek kiszolgálni a vendégkört. Új kényelmi szolgáltatásokat fejlesztettek, melyek többsége a kiszállításra fókuszál. Több helyen nem csak ebéd, hanem vacsora menüt is kínálnak azoknak, akik a hosszú téli estéken nem főzéssel szeretnék tölteni az idejüket.
Az általában használt csomagoló anyagok, a polisztirolból készül hőtartó dobozok nem újrahasznosíthatóak és megsemmisítésükkor mérgező anyagok szabadulnak fel. Mégis ez a legnépszerűbb csomagolási forma. Sőt, ezt az „ingyen” csomagolást a sok vendéglős ajándékként hirdeti.
Ezzel viszont nem ösztönzik a vásárlót, hogy igénye legyen a környezettudatos csomagolási módokat kikövetelni, vagy a csere-edényt használni!
Miért népszerű még mindig ez a különösen káros csomagolási anyag? Az olcsó beszerzési ára miatt. A tömegtermelési cikkek ára pedig a mennyiség növekedésével törik le. Ezért jellemzően drágábbak kezdetben az új technológiák, később a mennyiséggel csökkenhet az áruk. Most a nagyon megnövekedett felhasználással lehetőség adódott volna arra, hogy a jól megfelelő, ugyanakkor újrahasznosított, lebomló anyagok forradalma eljöjjön ezzel egyidejűleg elfogadható piaci áruk is képződjön.

Úgy tűnik, hogy ezt a lehetőséget eljátszottuk. 🙁 Mi, a büszke tudatos vásárlók szívesebben egy mérgező dobozból fogyasztjuk vacsoránkat. Ejnye.

Az Ara Pacis keleti oldalán Tellus Mater, a római földistennő domborműve található. A lepel Ceresre, a Vénusz leeső ruhájára utal. A Földanyát a szárazföldi és a tengeri szél megszemélyesítése határolja. Ez jelképezi a békét Augustus alatt a szárazföldön és a tengeren. (Kr. E. 13. és 9. között)
Ara Pacis Augustae egy monumentális oltár Róma központjában, amely i.e. 13 – 9 között épült Augustus római császár Hispaniából és Galliából való hazatérése alkalmából.