Nehogy a szemünk elé tegyük a maszkot!

A koronavírus ragály, s a következményei kíméletlenül és szélsőséges módon forgatják fel az életünket. Ez átírja a terveinket, megváltoztatja a napi rutinunkat, megtámadja a megélhetésünket, kikezdi a biztonságérzetünket, módosítja a privát kapcsolatainkat….

De gondolunk-e vajon eleget arra, hogyan hat a környezetünkre?
Korábban, amikor még a sajtó távoli egzotikumként kezelte a járványt, akkor arról hallhattunk, hogy az ipari tevékenység visszafogásáért a természet akár hálás is lehet. Aztán a magasan civilizált világot is elérte a kór, ahol a védekezési technológiák sosem látott mértékben kezdték el alkalmazni az egyszer használatos szintetikus műanyagokból készülő eszközöket. Ezekről pedig tudjuk, sőt éppen kezdtük komolyan is venni, hogy a hulladékkezelés megoldatlan, és a rendkívül hosszú ideig stabil anyagok beláthatatlan károkat okoznak, tönkreteszik a gyerekeink, unokáink világát.

Megváltozik-e ez a hozzáállásunk a járvánnyal szembeni küzdelem sodrában? Remélhetjük, vagy akár rávághatjuk, hogy: á dehogy! Ám nézzük az ügyet tárgyilagosan, felelősséggel!
Magunk és körülöttünk lévők védelme érdekében szájmaszkot, gumikesztyűt viselünk. Ezek a tárgyak általában egyszer használatosak és egy bevásárlás után jobb esetben a kukákba kerülnek…A környezetbe jutó műanyagok száma, így az utóbbi időben jelentősen megnőtt, hiszen a szájmaszkok polipropilénből készülnek, melynek biológiai lebomlása bizony reménytelenül lassú. Így azzal az intézkedéssel, hogy sikerül megértetni az emberekkel, ha kimozdul otthonából viseljen maszkot, azzal együtt a hulladék is felfoghatatlanul több lesz. Ez a szemét jelentős részben az óceánokban végzi, a helyi környezetünkben hantoljuk el, vagy égéstermékként a levegőbe kerül. Ez komoly veszélyt jelent a környezetre, az élővilágra. Sejtés szerint a mostanában elszabaduló szintetikus szemét áradása évtizedekkel vetheti vissza a környezet megtisztításának ügyében eddig tett erőfeszítéseket.

Nem merészelünk semmiféle tanácsadóként mutatkozni, hogy ki milyen maszkot, kesztyűt viseljen, hányszor cserélje, mossa, vagy ne mossa, mi volna a „best practice”, hiszen szakértőkre kell hagyatkoznunk ebben is.

Ez a bejegyzésünk „csupán” arról szól, hogy tartsuk meg a környezetkímélő technológiákról alkotott gondolatainkat a váratlan nehézséget közepette is, sőt igyekezzünk továbbfejleszteni azokat. Mert a ragály majd elvonul, mi maradunk és akkor majd szintén nekünk kell az összes következmények közt az okozott természetrombolást is felszámolni.

Mottónk már ismert: A természeti környezet az nem a miénk, hanem az unokáinktól kaptuk kölcsön.